2016. szeptember 14.

30 napos könyvkihívás: 14.

Kedvenc könyved a kedvenc íródtól


Igazából mint azt már említettem korábban, általában a sorozatok első része a kedvencem. Akkor derül minden titokra fény, akkor ismerhetjük meg a szereplőket, persze ez nem azt jelenti, hogy a többit nem szeretem, egyszerűen azt egy hajszálnyival talán jobban. 
Ezeket tudva azt hiszem, gondolhatjátok, melyik könyvét fogom választani Katának. 
De azt hiszem, most ellentmondok önmagamnak is, meg annak is, amiket fentebb leírtam. Ugyanis, ha most pisztolyt tartanának a fejemhez, szerencsére nem teszik és ezt kérdeznék, akkor a Táncvarázst választanám. 
És miért?
Szeretem a boldog történéseket, amikor mindenki elérte a célját, összejöttek a szereplők, minden happy, de azért persze még vannak történések. Ha már ennél a résznél tartunk, akkor elmondom, hogy épp ezért a Szent Johanna Gimi szériából a 6-osat olvastam a legtöbbször, és azt imádom nagyon. 
Lilla és Krisztián mondhatni élvezik a paradise napjait, amíg lehet, ugyanis azt, amit úgy hívnak: élet, nem sokáig szereti egyben hagyni a szép dolgokat. Pörögnek az események, egyik szereplőnk sem unatkozhat, ha épp nem Lilla, akkor másik párosnak akadnak gondjaik.
Ami még kimondottan tetszett ebben a részben, hogy az eddigi csupa Lilla szemszögtől eltérően most összefuthatunk Krisztián és Jázmin jeleneteivel, ami még színesebbé teszi nekünk az egészet. 
Egyértelműen várom a folytatást, de félek is tőle, hogy ez lesz az utolsó ebből a sorozatból. 
Remélem, Kata majd egy újabb csodálatos történettel áll elő nekünk, hogy ne maradjunk az írásai nélkül. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése