"A kárhozott könyörtelen.
A kárhozott legyőzhetetlen.
A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.
Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.
Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.
Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.
Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat."
Először is nagyon köszönöm a Twister Media kiadónak, hogy felkértek a könyv bétázására, igazán megtisztelő.
Mikor az angol fülszöveget elolvastam, már megvett magának a könyv kilóra, és habár én inkább a romantikus szárnyát képviselem a könyvmolyoknak, azért a disztópiák is el tudnak repíteni a saját maguk kis világába úgy, hogy a könyvet ne is tudjam letenni egészen a végéig.
Valahogy így voltam A kárhozott-tal is. Már az első oldala beszippantott. Nemezis háttere, hogyan kerül az Impyrean családhoz, és bevallom, ez közben el is borzasztott. Ez a császárság, a nép hierarchiája, ahol a legalján a kárhozottak vannak. Nem ember, csak kárhozott, akit azért hoztak létre, hogy a Kozmosztól született személyeket védjék hasonlóan egy személyi testőrhöz, csak ez brutálisabb. Ezeket arra képezték ki, hogy öljenek, gyilkoljanak, míg végül ebben lelik igazán az örömüket. Nincsenek érzéseik. Nem szeretnek, nem éreznek haragot, dühöt, fájdalmat. Erősek, harc edzettek, készek mindenre, amit elvárnak tőlük. Így volt ezzel Nemezis is egészen addig, amíg egy olyan családhoz került, ahol nem csak kárhozottként tekintettek rá, hanem igazán jó barátként.
Mígnem betiltják a kárhozottak használatát és tartását.
Ekkor vesz hatalmas fordulatot a könyv, ráadásul még viszonylag az elején. És az az igazság, hogy nem ez lesz az utolsó csavar. A császár ugyanis a szenátor lányát az udvarába kéreti több zendülő örökössel együtt, így Sidoniának is mennie kell. De ki tudja, milyen sors vár rá? Halál? Annál rosszabb? A család nem tehet mást, elküldi a lány helyett a sokkal erősebb, jól elrejtett kárhozottját, hogy adja ki magát Sidonia Impyreannek, és menjen a császári udvarba.
Most indul be a történetünk, bár eddig se unatkozhattunk, azt kell mondjam. A folytatásban megismerkedhetünk a császári családdal, az unokaöccsével, hasonló helyzetben lévő lányokkal, mint amilyenben Nemezis van, vagyis az ál-Sidonia van. Szemmel követhetjük a kárhozott főszereplőnk érzéseit, amik kialakulnak az időközben. Harcolnia kell, bosszút állni, cseleket szövögetni, szövetségest találni.
Maga a történet teljesen kifürkészhetetlen volt. Olyan csavarokat vitt bele az írónő, hogy arra az olvasó egyáltalán nem számított. Egyszer ide, másszor oda kaptam a fejem, hogy jesszus, ez tényleg megtörténik. Harmadszor meg akkorára tátottam a szám, és csak figyeltem leesett állal, majd próbáltam feldolgozni az olvasottakat. A kicsit kínos szituáció viszont abból adódott, hogy mindezt egy kicsivel unalmasabb órán az iskolában. Hopika. De azt hiszem, drága könyvmolyok, akik olvassátok a soraimat, hogy ez is egy tökéletes bizonyíték arra, hogy a könyv letehetetlen.
Ha elkapott, már nincs visszaút.
Ezerszer elmondtam már, hogy szerény személyem romantikus alkat, bár azért mint már említettem, a disztópiát se vetem meg, nagy kedvenceim közé tartozik Az éhezők viadala is és még sokan mások, akik ebbe a műfajba tartoznak. Mégis azt kell nektek bevallanom, hogy azért a lelkemnek ez a része is megkönnyebbülhetett a könyv során. Bár nem a döntő részét tette ki a könyvnek a szerelmi szál, azért mégis részben fontos volt. Bizalom jelképe, szövetségé, na meg persze Nemezis érzéseinek kialakulásáé. Egyik tetőpontja a könyvnek ez a jelenet, és mindent megváltoztat.
A könyvhöz tapadtak az ujjaim. A tekintetem a sorokhoz.
De egyszer csak véget ért, amit egyrészt vártam, mert annyi fordulatot tartalmazott a történet, hogy kíváncsi voltam, mégis mi lesz az utolsó lépés. Másrészt viszont minél távolabbra tettem volna ezt az időpontot, toltam volna, taszigáltam volna elfele. Mégis a végén némi megnyugvást éreztem.
És igen. Az egész értékelés ennek a mondatnak a bevezetése: Imádtam.
NAGYON AJÁNLOM.
Karakterek:
Nemezis: Mint azt már említettem, a történeten keresztül részesei lehettünk egy lány olyan életszakaszának, amiben az érzelemmentességtől eljut egészen a szerelemig, szeretetig. Szerettem olvasni ezeket a részeket, mikor Nemezis egyre többet és többet tapasztalhatott meg ezekből, és másrészt büszke is voltam rá valamilyen szinten, bármilyen bizarrul is hangzik, hogy az olvasó büszke az egyik főszereplőre. Harcolt, küzdött, hazudott, hogy megmentse azokat, akiket szeret és akik fontosak neki. De azért résen kellett lennie. Nem lehet tudni, ki a szövetséges és ki az ellenség. Alapjáraton szimpatikusnak találtam a lányt, igazi harcos és túlélő.
Sidonia: Egy rendkívül rendes lányt ismerhettünk meg a személyében, aki nem úgy bánt már első pillanattól fogva sem a kárhozottal, mint egy tulajdonnal, hanem egyenrangú félként kezelte, ami abban a világban, amit S. J. Kincaid felépített nekünk, nagyon nagy szó. Ráadásul bármit feláldozna azért, hogy megmentse őt. Igazi barátnő, vagyis inkább már nővér.
Tyrus: Egyik férfi főhősünket azért emelem ki, mert szerintem az egész kötet során ő a legösszetettebb karakter, és gratulálni tudok az írónőnek, amiért meg tudta őt alkotni. A fiú még nem töltötte be a 20. életévét, mégis rettentő bölcs és megfontolt. Már-már irreálisan egy kicsit. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő cselekedete. Bevallom őszintén, néha én se tudtam követni a lépéseit, szívesen beleláttam volna a fejébe sokszor. Állandóan tervezett, előre látta, mi fog történni, vagyis inkább szerette, ha a dolgok az általa tervezett menetrendek szerint mennek. Végül megkedveltem? Valamennyire. Mégis Nemezis, a küzdő, a harcos sokkal jobban a szívemhez nőtt, viszont remélem, lesz következő rész is, amiben Tyrus újból feltűnik majd.
Borító:
Csodálatos. Engem elvarázsolt már az első pillanattól fogva. Ez az átszerkesztett pillangó egy metaforája lehetne Nemezisnek. A felső szárnya mutatja a külsejét. Gyönyörű, taktikás, de az alsó viszont a belsejét tükrözi, és ezek a pengék is mutatják, hogy mennyire veszélyes valójában.
Összességében:
Letehetetlen. Disztópia fanoknak kötelező, de akik a romantikát pártoljátok, ti se hagyjátok elsuhanni magatok mellett az élményét! Egyszerűen gördülékeny, olvastatja magát, és az olvasó arra kapja fel a figyelmét, hogy mindjárt a végére ér. Ezt teszi egy jó könyv. Ezt teszi A kárhozott.
Maga a történet teljesen kifürkészhetetlen volt. Olyan csavarokat vitt bele az írónő, hogy arra az olvasó egyáltalán nem számított. Egyszer ide, másszor oda kaptam a fejem, hogy jesszus, ez tényleg megtörténik. Harmadszor meg akkorára tátottam a szám, és csak figyeltem leesett állal, majd próbáltam feldolgozni az olvasottakat. A kicsit kínos szituáció viszont abból adódott, hogy mindezt egy kicsivel unalmasabb órán az iskolában. Hopika. De azt hiszem, drága könyvmolyok, akik olvassátok a soraimat, hogy ez is egy tökéletes bizonyíték arra, hogy a könyv letehetetlen.
Ha elkapott, már nincs visszaút.
Ezerszer elmondtam már, hogy szerény személyem romantikus alkat, bár azért mint már említettem, a disztópiát se vetem meg, nagy kedvenceim közé tartozik Az éhezők viadala is és még sokan mások, akik ebbe a műfajba tartoznak. Mégis azt kell nektek bevallanom, hogy azért a lelkemnek ez a része is megkönnyebbülhetett a könyv során. Bár nem a döntő részét tette ki a könyvnek a szerelmi szál, azért mégis részben fontos volt. Bizalom jelképe, szövetségé, na meg persze Nemezis érzéseinek kialakulásáé. Egyik tetőpontja a könyvnek ez a jelenet, és mindent megváltoztat.
A könyvhöz tapadtak az ujjaim. A tekintetem a sorokhoz.
De egyszer csak véget ért, amit egyrészt vártam, mert annyi fordulatot tartalmazott a történet, hogy kíváncsi voltam, mégis mi lesz az utolsó lépés. Másrészt viszont minél távolabbra tettem volna ezt az időpontot, toltam volna, taszigáltam volna elfele. Mégis a végén némi megnyugvást éreztem.
És igen. Az egész értékelés ennek a mondatnak a bevezetése: Imádtam.
NAGYON AJÁNLOM.
Karakterek:
Nemezis: Mint azt már említettem, a történeten keresztül részesei lehettünk egy lány olyan életszakaszának, amiben az érzelemmentességtől eljut egészen a szerelemig, szeretetig. Szerettem olvasni ezeket a részeket, mikor Nemezis egyre többet és többet tapasztalhatott meg ezekből, és másrészt büszke is voltam rá valamilyen szinten, bármilyen bizarrul is hangzik, hogy az olvasó büszke az egyik főszereplőre. Harcolt, küzdött, hazudott, hogy megmentse azokat, akiket szeret és akik fontosak neki. De azért résen kellett lennie. Nem lehet tudni, ki a szövetséges és ki az ellenség. Alapjáraton szimpatikusnak találtam a lányt, igazi harcos és túlélő.
Sidonia: Egy rendkívül rendes lányt ismerhettünk meg a személyében, aki nem úgy bánt már első pillanattól fogva sem a kárhozottal, mint egy tulajdonnal, hanem egyenrangú félként kezelte, ami abban a világban, amit S. J. Kincaid felépített nekünk, nagyon nagy szó. Ráadásul bármit feláldozna azért, hogy megmentse őt. Igazi barátnő, vagyis inkább már nővér.
Tyrus: Egyik férfi főhősünket azért emelem ki, mert szerintem az egész kötet során ő a legösszetettebb karakter, és gratulálni tudok az írónőnek, amiért meg tudta őt alkotni. A fiú még nem töltötte be a 20. életévét, mégis rettentő bölcs és megfontolt. Már-már irreálisan egy kicsit. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő cselekedete. Bevallom őszintén, néha én se tudtam követni a lépéseit, szívesen beleláttam volna a fejébe sokszor. Állandóan tervezett, előre látta, mi fog történni, vagyis inkább szerette, ha a dolgok az általa tervezett menetrendek szerint mennek. Végül megkedveltem? Valamennyire. Mégis Nemezis, a küzdő, a harcos sokkal jobban a szívemhez nőtt, viszont remélem, lesz következő rész is, amiben Tyrus újból feltűnik majd.
Borító:
Csodálatos. Engem elvarázsolt már az első pillanattól fogva. Ez az átszerkesztett pillangó egy metaforája lehetne Nemezisnek. A felső szárnya mutatja a külsejét. Gyönyörű, taktikás, de az alsó viszont a belsejét tükrözi, és ezek a pengék is mutatják, hogy mennyire veszélyes valójában.
Összességében:
Letehetetlen. Disztópia fanoknak kötelező, de akik a romantikát pártoljátok, ti se hagyjátok elsuhanni magatok mellett az élményét! Egyszerűen gördülékeny, olvastatja magát, és az olvasó arra kapja fel a figyelmét, hogy mindjárt a végére ér. Ezt teszi egy jó könyv. Ezt teszi A kárhozott.
Oldalszám: 480
Kiadó: Twister Media
Kedvenc karakter: Nemezis
Kedvenc idézetek:
"Bár lelkem nem volt, és szívem sem sok, de az a kevés szívem mind érte dobogott."
*
"Ha megengedem magamnak, hogy szívem legyen, amely érzelmektől lobog, akkor kiteszem magam olyan erőknek és kiszámíthatatlan veszélyeknek, amelyek bármikor ellobbanthatják ezt a lángot. Ha törődöm valakivel, az azt jelenti, hogy a szó legrosszabb értelmében válok tehetetlenné az elvesztésével szemben."
 |
| Nem kérdéses:) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése