2017. június 4.

Jamie McGuire - Gyönyörű pillanat

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Emlékeztek még Americára és Shepley-re? Az elmúlt évek egyik legsikeresebb könyvében, a Gyönyörű sorscsapásban ismerhettük meg őket. Itt az idő, hogy beavassanak titkaikba. A pimasz Amarica Mason az egyetem első évében ismerkedett meg a romantikus Shepley Maddoxszal, és viharos gyorsasággal egymásba szerettek. A heves érzelmek pedig elhamarkodott cselekedetekhez vezettek, és amikor America másodszor is visszautasította a korai lánykérést, ki kellett találniuk, hogyan tovább, hiszen az elválás szóba sem jöhet, összeköti őket a lángoló szerelem. Egy romantikus esküvőn való részvétel azonban felébreszti a lányban a vágyat, hogy mégis igent mondjon, Shepley pedig elhatározza, tesz egy utolsó próbát. Izgatottan indulnak neki a szülők meglátogatásának, mit sem sejtve arról, hogy mind a ketten ugyanazt akarják, azonban a természet végzetes ereje közbeszól… Hatalmas viharba keverednek, és már nemcsak egymásért és a szerelemért, de a túlélésért is küzdeniük kell."

Jamie McGuire írónőt az első elolvasott könyve után az egyik kedvencemként bélyegeztem meg. A Sötétség és a Fény angyalai trilógiáját is imádtam, de a Gyönyörű sorscsapás és a Maddox fivérek sorozata mindent vitt nálam. Az első oldalaktól a szívembe zártam az összes Maddoxot, egytől-egyik imádom őket. A humorukat, a viselkedésüket, az egész karakterüket, de az összes közül mégis Travis Maddox rabolta el teljesen a szívem. Mégis kanyarodjunk vissza a Gyönyörű pillanathoz. Történetünk főszereplője Shepley, akit még a Travisről szóló regényben ismerhetünk meg, mint a fiúk unokatestvérét, akivel Trav egy lakáson osztozik, és akárhányszor újraolvastam, a mellékszálként funkcionáló Shepley és America kapcsolatát mindig is az egyik kedvencemként emlegettem. Egyszerűen van köztük izgalom, a karakterek zseniálisak, akárhogy is sokan nem szeretik túlzottan Mare túlságosan pörgős és mindent kézben tartó, kissé parancsolgató személyiségét, én mégis őket csak együtt tudnám elképzelni. Nincs Shep America nélkül, ahogy a lány sincs a Maddox fiú nélkül. Így mikor már az összes rész megjelent a tényleges fivérekről, reméltem, hogy megjelenik egy az unokatestvérről is. Természetesen mikor megtudtam a hírt, kicsattantam a boldogságtól, hogy végre elolvashatom az ő történetüket is. 
A cím szerintem gyönyörűen utal Shep és Mare kapcsolatára, és ahogy megismerhettük őket, náluk eléggé bizonytalan minden. Egyik momentumban szeretik egymást, a másikban már össze is kaptak valamin. A pillanatnyi idő alatt rengeteg minden történik velük, mégsem tudnak egymás nélkül élni, és a szerelmük egy biztos pont. 
Viszont őszintén, mást kaptam, mint amire számítottam. Reménykedtem egy hosszabb kötetben, amiben ez a srác is egy külön történetet kap, ehelyett a kezemben egy rettentő vékony regényt tarthattam, amit egyrészt hamar elolvastam, másrészt sajnáltam, hogy ilyen hamar véget ért. 
A prológusban egy kis betekintést kaphatunk a két fiatal megismerkedésébe, amit már annyira régen vártam, és reméltem, ilyen irányba folytatódik a történetük, egy újabb szemszögből élhetjük át azt a bizonyos Gyönyörű sorscsapásos eseménysorozatot, talán nem olyan részletesen. Ámde érezni lehet a soraimból, hogy nem ez történt. Az első fejezetben ugrottunk egy nagyot előre az idő kerekén, és az előbb említett kötet legvégén találtuk magunkat, amivel igazából meg is békéltem, de a következő fejezet egy újabb ugrás volt egy újabb eseményre előre, mintha apró novellákból állna a könyv, és a főbb eseményeket venné alapul. És emiatt nem is annyira összefüggő, meg egy kicsit lelombozó. Mégis a felénél nagyjából elkezd egy saját cselekményszálat, a lólépések megszűnnek, és a maradék oldalra Shep és Mare egy saját kis történetet kap, amiben kiderül, hogy végül eljutnak-e a nagy kérdésig, amire America vágyott. Eközben viszont izgalmas is. Mikor beindul ez a bizonyos vonal, a történetet is szárnyra kap, az események haladnak, az olvasó izgulhat a főszereplőkért, aztán együtt örülhet velük. 

Karakterek:
America: Mindig is bírtam az ilyen lányokat, akik pörgősebbek, tudják, mit akarnak, ambíciózusok, és Mare pontosan ilyen. Persze követ el hülyeségeket, de hát ki nem...
Shepley: Bár Maddox fiú, mégsem olyan, mint az eddig megismertek. Kicsit félénk még az elején, aztán a lány mellett megerősödik, hogy így fogalmazzak, na meg persze Travis mellett is, hiszen nem mindennapi szobatárs egy ilyen srác. 

Borító:
Én nagyon szeretem a sorozat borítóit, olyan szimbolikusak, mégis sokat mondóak, és ez se lett kivétel. Gyönyörű lett, mint mindig.

Összességében:
Már régóta vártam az írónő tollából Shepley és America történetét, mivel az előző kötetekben is szimpatikusak voltak, és mindenképp megérdemeltek egy kötet. Bár más volt, mint amire számítottam az elején. Rövidebb a vártnál, reméltem, hogy egy komplex kis történetet kapnak ők is, ahogy a többi testvér, bár Shep csak unokatesó. 
Azoknak ajánlanám leginkább, akik olvasták a Gyönyörű sorscsapást is, ugyanis ez a kötet lényegében utána játszódik, így spoilert is tartalmazhat azok számára, akik még nem tették volna. Az egész sorozatot nagyon ajánlom minden romantika párti könyvmolynak, a Maddox-fivérek garantáltan elrabolják az olvasóik szívét.

Oldalszám: 176
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: Travis Maddox

Kedvenc idézetek: 

"– America a neved?
 – Rajta, elő egy mocskos poénnal! Mindet elsütötték már – húzta el a száját.
 – Azt hallottad-e: „Szívesen megdugnálak a szabadság kedvéért”? – dobta be magát Travis." 
*
 "– Örökké szeretni fogsz?
 – Annál is tovább."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése