2017. június 13.

Könyvhéten jártam - 2017

Sziasztok!

A tegnapi napon bezártak a Vörösmarty téren a standok, amik egészen csütörtök óta nyitva voltak. Szerencsém volt az öt napból négyen meglátogatni a kiadókat. Sok kedves emberrel találkoztam, köztük bloggerekkel és írónőkkel is, de kezdjük is az elején.
Csütörtökön a magyartanárunk irodalomóra helyett kivitt minket a Könyvhétre, bár nem sok könyvmoly lézeng a mi osztályunkban. Még nem voltak olyan sokan, de barátnőm elmondása szerint, aki az egyik kiadó standja mögött töltötte a napot, mint eladó, ekkor is rengetegen voltak, bár még mindig semmi volt a hétvégi rohamhoz képest. Alig fél órát tölthettem kint ekkor, mégis sikeresen tértem vissza az iskola falai közé. Innen is köszönöm a Twister Media kiadónak a könyveket és a korábbi bétázási lehetőséget S. J. Kincaid könyvéhez.
Szerzeményeim
Másnap is laza volt, valamilyen csoda folytán megnyertük a suliban az osztályok közötti versenyt, így egy szabadnapot kaptunk jutalmul, amit ekkor használtunk fel. Meglátogattuk a káposztásmegyeri AquaWorldöt, amit rettentően élveztem. Főleg ebben a nagy hőségben. Délután ide jött értem barátnőm, Emese, akiről talán már hallhattatok a posztjaim során. Hova máshova vihetném az én drágaságomat, mint a könyvhétre, ha egyszer el akarja költeni a fizuját? Aznap sikeresen neki is bevásároltunk, néhány könyvét pedig én vittem haza, mert felajánlottam neki, hogy a következő napokban dedikáltatom a nevére. Persze ehhez még én sem bírtam ki, hogy ne vegyem meg Elle Kennedy új könyvét, az Off-Campus folytatását, A baklövést, amit a Könyvmolyképző kiadó jelentetett meg az esemény alkalmából. Nem hagyhattuk ki most sem a Bacizást a mekiben, aztán meg a Topjoyt a helyi CBA-ból. Így cipeltem haza a mázsást súlyt.
Szombaton a Vörösmarty tér tele volt emberekkel. Mi mást vártam? Meg kellett fognom barátnőm kezét, hogy ne veszítsem el. Sajnos Brigi, akit a Bree világa c. blogról ismerhettek, nem tudott velünk tartani, de Vikivel útra keltünk, és bejártuk a standokat. Eközben sikeresen leegyeztettem egy nyári munkát a Könyvmolyképző kiadóval, így ha júliusban véletlenül a Westendben jártok, a márkaboltban nagy valószínűséggel megtaláltok engem is. Lizzykével is összetalálkoztam, és egy csodás délutánt töltöttünk el hármasban, a bloggerina neve pedig a Lizzyke olvasókuckója oldalról lehet ismerős. Nap végén ő is hatalmas szatyrokkal, tele könyvekkel térhetett haza. Időközben egyik Directioner mert ugye én is az vagyok barátnőmmel is összetalálkoztatott a sors, Bogival, és mivel a fentebb említett bloggerina egy idő után levált a társaságunktól, Vikivel és Bogival karöltve megtaláltunk egy jótékonysági rendezvényt, ahol kimondottan olcsón találtunk magunknak rettentően márkás ruhákat, így nem csak nagy kupac könyvvel, hanem egy szép dresszel is hazatértem. Még aznap szereztem be a Legendás állatok és megfigyelésük eredeti forgatókönyvét, amit hálásan köszönök az Animus kiadónak.
Mikor hazaértem este, már lélekben készültem a következő, számomra utolsó napra, amit az eseményen tölthetek. Délután találkoztunk Kimmel, aki szintén bloggerina, bár nem könyves témában ír, mégis szeret olvasni, így vasárnap ő is feltankolhatott pár olvasnivalóval. Mikor drága sisterömhöz igyekeztem, aki a Könyvhetet a Fumax kiadónál töltötte, Annához, véletlenül összefutottam Ashley-vel, Hikarival és Ella Fisherrel, ami nagy meglepetés volt számomra, főleg az, hogy felismertek. Köszönöm csajok! Azután Jankával találkoztam, aki maga bár nem Directioner, mégis egy ilyen találkozón ismertük meg egymást. Immár a második embert vettem rá, hogy Colleen Hoover - Egy nap talán c. könyvével térjen haza. Jó volt már egy kicsit kiszakadni a tömegből, így leálltunk meghallgatni a két hegedűs férfit, akik viszonylag sokszor játszanak különböző filmzenéket a környéken, többször is zenéltek már a sulim ablaka alatt, aminek csak örülni tudtam. Zseniálisan tolják, főleg a Trónok harca betétdalát, de azért a Karib-tenger kalózait se játsszák rosszul. Aznap se maradhatott ki a fagyiadagom, szóval Jankával betértünk a mekibe, egy jó kis Baci sose jön rosszul. Beszélgettünk még sokáig, hamar elment az idő, és rá kellett döbbennünk, hogy igazából másnap suli van még. 
Köszönöm mindenkinek ezeket a csodálatos pár napokat! 

Puszi:
Barby

UI: Nektek hogy telt? Vettetek valamit? Meséljetek! ;) :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése