2018. március 7.

Leiner Laura - Ég veled

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére. 
Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része."

Nagyon régóta figyelemmel követem Leiner Laura munkásságát, általános iskolában a SZJG kötetein nőttem fel, vágyakoztam a gimnáziumi éveimre, aztán mikor azok eljöttek, már nem voltak olyan csodaszépek, de ez más kérdés. Aztán szépen sorban olvastam a további műveit, amelyek szintén teljesen elvarázsoltak, mégis a Bexi sorozatot emelném jobban ki, amely teljesen a szívemhez nőtt. Egyszerűen imádtam. Nagy Márk örökké benne lesz a kedvenc könyves álompasijaim között. Ezért is voltam az Iskolák versenye trilógiával eleinte szkeptikus. Nem gondoltam volna, hogy a fentebb említett sorozatot valahogy túl tudja majd szárnyalni, de be kell vallanom, sikerült neki. Bexiék továbbra is a szívemben élnek, de az Ég veled is benne hagyja majd a nyomait. 
Az írónőnek olyan a stílusa, amely megragadja az olvasót. Humoros, kedves, fiatalos, gördülékeny. Tudja a határt az irodalmi tini nyelvezet és az abszolút szleng között. Tökéletesen bánik a szavakkal, hat az olvasóira. Nem csoda, hogy ennyien szeretik. Minden korosztályból. 
Teljesen új alapszituációt talált ki, és vetett lapokra.
Hanna és a Szirtes Gimnáziumba járó három iskolatársa, Lóránt, Bernadett és Zsombor együtt vesznek részt az Iskolák Országos Versenyén (röviden IOV-on), amiről eddig még senki sem hallott, pedig már nyolcadik éve kerül megrendezésre. Mégis hatalmas lehetőség, hogy a gimnázium bekerült a 20 iskola közé, amelyek vetélkedhetnek egymás ellen. A helyszínt a verseny napjáig titok fedi, a jelentkezőket ajánlatos vegyesen válogatni, különböző készséggel rendelkező diákokból összeállítani a delegációt. Hanna a matekos, Lóránt a lábizom, Bernadett a sportoló és Zsombor pedig kilencedikes létére neves, robotokkal foglalkozó verseny győztese. Négyüknek kell megküzdeniük a többi tanulóval, amely egyre nehezebbnek ígérkezik az idő elteltével, ahogy egyre több embert ismernek meg és egyre több barátra tesznek szert. 
Leiner Laura regényeiben elhanyagolhatatlan a romantikus szál, amely itt is megjelenik. Hanna és a sportiskolából érkező Kornél között tagadhatatlan kapocs alakul ki az első pillanattól kezdve, ahogy a lány véletlenül a frissen tusolt fiúval találja szembe magát. Szerintem az egész kapcsolatuk nagyon jól fel lett építve a regény során. A szokásos humort beleírva szépen lassan kibontakozott egy érzelmi kötődés kettejük között. Csodaszép volt ezt végigkövetni, néhol sírt, másszor mosolygott a szívem. 

Valamiért Kornél társaságában teljesen máshogy működtem, ami egyszerre tett boldoggá, és okozott maró bűntudatot. Gyűlöltem magam, amiért jól szórakoztam a társaságában, miközben hálás voltam azért, hogy ez megtörténhet.

Ahogy egyre több könyve jelenik meg az írónőnek, úgy fejlődik ő maga is. Egyre jobb és jobb regényeket ad ki a keze közül. 
Ami kiemeli az Ég veledet a Leiner Laura művek közül, az a mélyebb tartalom. Hannában a sérelmei, a gyásza bontakozik ki, teljesen új emberré formálta. Ebből próbál ő kitörni, ez a regény egyik fontos szálának alapja. Az Iskolák Országos Versenye a lánynak egy hatalmas lehetőség arra, hogy újra nevetni tudjon és észrevegye az élet szebbik oldalát is, közben erre ösztönözve a könyv olvasóját is. Nagyszerűen átadja ezt az írónő.
Alig bírtam letenni, olvastatta magát, izgalmas volt, minden egyes próbánál a szívem hihetetlen sebességgel kalapált, majd' kiugrott a helyéről. A főszereplők helyett is végigizgultam minden pillanatot. Csodálatos történet. Egyedi szituáció. Néhol humoros, másszor szívhez szóló. Nagyon örülök, hogy végül adtam neki egy esélyt. Nem hiába stabil helye van a moly.hu oldalán legjobb romantikus és kortárs kategóriákban.
NAGYON AJÁNLOM.

Karakterek:
Hanna személyisége a megszokott Leiner Laura lányokétól teljesen eltérő. Ő leginkább magába zárkózik, erősen introvertált, elveszített már egy családtagot, és aggódik, ez még egyszer elő fog fordulni. A verseny alatt édesapjával és a nagymamájával folyamatosan tartja a kapcsolatot. Nehezen barátkozik, mégis rettentően boldog, amikor Kornéllal közelebb kerülnek egymáshoz. A fiú nekem valamelyest hasonlított az írónő Szent Johanna Gimi sorozatában megismert Cortezéhez, mégis azért nála sokkal nyitottabb volt és határozottan kedvesebb. Kornélt már az első belépőjénél irtózatosan megkedveltem, a legjobb jelenete volt a regénynek a fekete színű csapat megérkezése a táborba. Kíváncsi vagyok, hogyan bontakozik ki még jobban a karaktere a folytatásban. Azonban amit sajnálok, hogy Hanna csapattársait nem ismerhettük meg rendesen. Az írónő egy-egy jellegzetes vonást emelt ki belőlük a regény során, Lórit a lábnapjairól ismerhetjük fel, Bernadett a titokzatos sportoló, Zsombi pedig a kocka szerepét tölti be. Az az érzésem, hogy Máté karaktere tartogat még érdekességeket az elkövetkezendő két részben is, kíváncsi vagyok rá, mik lesznek ezek. Akit még feltétlenül kiemelnék, az Hanna nagymamája. Sokszor a nagyi volt az alapja a hangos nevetésemnek, modern, laza, szinte hihetetlen. Nagyon megkedveltem a kötet során az idős hölgyet.

Borító:
Nálam mindenképp viszi a 'Legszebb borítójú Leiner Laura könyv'-nek járó díjat. Már az első pillanatban teljesen elkápráztatott, olyan gyönyörű. Azt hiszem, sok könyvmolynak megakadhatott rajta a szeme a könyvesboltokban. Ám a regény nem csak kívülről csodálatos, hanem belülről is.

Összességében:
Hihetetlenül megszerettem az Iskolák versenye trilógiát már az első kötetében. Egyedi alaptörténet, kedvelhető szereplők, izgalmas és életszerű szituációk. Imádtam minden betűjét, alig akartam letenni. Tényleg az egyik legjobb regénye az írónőnek. Tűkön ülve várom már a folytatást. Ha egyszer Hanna és Kornél története beszippant, onnan nincs megállás.
Romantikus, aranyos és izgalmas.
Ajánlom mindenképp azoknak, akik egy csodálatos és fordulatos regényre vágynak, amely színt visz az olvasója mindennapjába.

Ha még nem szerezted be Leiner Laura legújabb könyvét, és az értékelés felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 webáruház oldalán 16%-os kedvezménnyel megrendelhető!

Oldalszám: 432
Kiadó: L&L

Kedvenc karakter: Kornél
Kedvenc idézetek: 

"– Már a nagyanyád is hívott, és számon kérte, hogy miért engedtelek el az Éhezők Viadalára!"

*

"– Na, de most komolyan. Hogy értitek, hogy láttátok ma a szarvasbogarat? – pillantott felváltva Kornélra és rám. 
 – Én nem láttam – tettem fel a kezem. 
 – Én igen – ismerte be Kornél. 
 – És? Hol van? Eltüntetted innen? – kérdezte a lány. 
 – Nem egészen ez történt – finomította Kornél a sztorit. 
 – Hanem? 
 – A diplomácicia protokollt választottam. 
 – Diplomáciai protokollt egy szarvasbogárral szemben? 
 – Igen. 
 – És az milyen? 
 – Hát… Ő volt itt előbb, én meg inkább elhúztam – röhögte el magát Kornél."


2 megjegyzés:

  1. Csodálatos bejegyzés lett, sweetheart! *-* <3

    xoxo:
    Lillsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, drága! Örülök, hogy tetszett! <3

      Millió puszi:
      Barby

      Törlés