2017. április 25.

A szerelem szárnyán... - Interjú Anne L. Green írónővel

Az írónő
Mai bejegyzésemben egy interjúval készültem. Két hete alkalmam nyílt találkozni, és pár mondatot beszélni azzal a hölggyel, akinek az írásait tulajdonképpen nem is olyan régen kezdtem el olvasni, de amióta a kezembe akadtak, le sem bírok állni velük. Alig hiszem el, hogy mindaz, ami egy-egy könyveiben le van írva, az hazai gyártmány. Megmutatta, hogy igenis hinni kell a magyar, kortárs írókban, mert véleményem szerint Anne L. Green simán lepipálja külföldi társait.
És akkor már el is mondtam, ki is ő...

Anne L. Green


1.) Mióta motoszkált benned az a vágy, hogy elkezd írni az első könyved? Hogy lett belőled író?
Már tinédzserként is szerettem a betűk birodalmát. Írtam verseket, kisebb novellákat, de regényekben sosem gondolkodtam. Hogy őszinte legyek, nem is terveztem, hogy író leszek. Mást tartogatott nekem az élet, de ennek az útnak is meg volt a maga oka. A követeléskezelésen (behajtáson) húztam le több, mint 10 évet, majd Gyesre mentem. Amikor a kislányom 2 éves lett, hiányzott valami. Így elkezdtem egy zárt csoportban írni egy történetet (A remény hajnala), ami hamar közkedvelt lett, és voltak olyanok, akik biztattak: küldjem el egy kiadókhoz. A sors akarta úgy, hogy én az Álomgyárra találtam rá, akiknek elküldtem a kéziratot, és a többi már ment a maga útján.

2.) Néhány könyved kapcsolódik egymáshoz. Bár nem szorosan, mégis néhány korábbi karakter feltűnik a később írt könyveidben mellékszereplőként. A kötetek kezdődtek Amyvel és Matt-tel, aztán folytatódtak Alex és Lexie kapcsolatával, végül megkaptuk Chloe-t és Adamet. Hogy jött az ötlete ennek? Miért van az, hogy a többi könyved viszont nem kapcsolódik ebbe a rendszerbe?
Amy és Matt történetének (A remény hajnala) nem terveztem folytatást. Az olvasók biztattak, de oly módon, hogy meg is mondták, hogy Alex Cross (Matt legjobb barátja) érdekelné őket. Így született meg az Eltitkolt múlt. Utána már nem volt megállás, jött a Törékeny vonzerő, Amy bátyjának a története. Folyamatosan követelték az újabb kapcsolódást. Szerették, ha találkozhattak a régi főszereplőkkel, ha csak érintőlegesen is. Nekem is megtetszett ez a világ, hiszen nem kellett elszakadnom azoktól a karakterektől, akiket megszerettem. Ősszel érkezik majd az Elvarratlan szálak, itt például az Eltitkolt múlt öt éves kisfiúja válik férfivé, és főszereplővé. Ez az egyik kedvencem. Miért nem kapcsolódik mind egymáshoz? Mert nem mindig ebben a világban mozgok. Jól esik kicsit mást is írni.

3.) A Viharos érzelmek c. könyvedben található egy alternatív befejezés. Mi ösztönzött a megírására, és hogy az is belekerüljön a mű végébe?
Egészen egyszerű. Az Eltitkolt múltnál kaptam néhány olyan üzenetet, hogy kiszámítható volt a vége, nem izgultak rajta annyira. Gondoltam, ez esetben legyen egy kis izgalom. Emellett bevallom, eredetileg nem született meg az epilógus, de három nappal később rájöttem, annyit szenvedtek már a főszereplők, nem lehet ez a vége... ezért írtam meg mégis az epilógust.

4.) Hogy adsz a történeteidnek címet? Általában van több alternatíva, vagy már az írás folyamata alatt körvonalazódik a tökéletes?
Is-is. Volt olyan, hogy elsőre megszületett, de volt, hogy szenvedtem vele, közben alakult ki. Az egyik barátnőm nagyon sokat segített. Ajánlotta a fehér papírlapot, és a tollat. Azt tanácsolta, írjam fel a szavakat, amelyek eszembe jutnak írás közben és húzgáljam össze őket. Volt ahol ez bejött. megszületett a cím.

5.) Még idén nyáron megjelenik A remény hajnala bővített változata. Hogy jött az ötlet, hogy újra elővedd Matt és Amy történetét?
Ez elsőre magánkidásban jelent meg limitált példányszámban. Az Eltitkolt múltnál szerződtünk le a kiadóval. Itt stílust, dizájnt kellett kialakítani ALG-nek. Miután megtaláltuk, elhatároztuk, mindkét könyvet (A sötétség fogságában) újranyomjuk új borítóval, új stílusban, de ha ez így alakult, abban is egyetértettünk, hogy a beltartalomra is adjunk valami újat az olvasóknak, így kibővítem és júniusban már meg is jelenik új külsővel és duplájára növekedett verzióval A remény hajnala.

6.) Miben lett más az életed a könyvkiadás után?
Teljesen. Elsőre nem is gondoltam volna. Az életem teljesen új irányt vett. Nem csak a magánéletben, de a munkaterén is. Felmondtam a régi munkahelyemen, és most a könyvek terjesztésével foglalkozom a szabadidőmbe. Élvezem ezt a világot. Az írást pedig imádom. Örülök, hogy rátaláltam erre az útra.

7.) Van kedvenc férfi főhősöd azok közül, akiket te alkottál? Van bőven kiből választani, bár nem állítom, hogy egyszerű a döntés.
Matt és Andrew nekem örök favorit, de a másik nagy kedvencem Aiden. Ám, ha nem muszáj csak férfit megjelölnöm, akkor bevallom: Amy karaktere nagyon közel áll hozzám, így ő a legtöbb kapcsolódó könyvbe bele is van csempészve.

Az írónő dedikál
8.) A Facebookos csoportodban olvashattuk, hogy megihletett a munkád, idén még egy behajtós történettel is érkezel nekünk. Mesélj róla nekünk egy kicsit, mire számíthatunk abban a művedben!
Ez titok! Nem publikus, de ha már így rákérdeztél, ez a sztori nem idén lesz, de még csak nem is jövőre. Erre az olvasóknak még várni kell. Ez egy ötlet volt, amit a régi munkám ihletett. A kivitelezésnek már neki is láttam, de rengeteg lesz vele a munka. Éppen ezért ez csak 2019-ben fog megjelenni. A jövő évre már meg vannak a terveim. Hogy mire számíthattok tőlem ebben sztoriban? Sok izgalomra és meglepetésre. Ezzel a könyvvel annyi a célom, hogy bemutassam az olvasóimnak, a behajtók is hétköznapi, hús-vér emberek, nem pedig szörnyetegek. Szeretném, ha belepillanthatnának, milyen a másik oldalon állni. Igyekszem majd reálisan bemutatni ezt a világot. Ja és még mielőtt bárki, bármit túlgondolna: nem önéletrajzi lesz. Egyáltalán nem.

9.) Bár ez kicsit másféle kérdés, mégis hozzád és az írói mivoltodhoz kapcsolódik. Három írónő a kiadónál - Borsa Brown, R. Kelényi Angelika és te - ti hárman az Álomgyár Angyalai néven is ismertek vagytok. Mesélnél róla, hogy alakult meg ez a trió, és miket csináltok ti együtt közösen?
Viccesen. Amikor a kiadó harmadik szerződtetett írója lettem, sokat humorizáltunk rajta, hogy egy barna, egy szőke és egy vörös. Olyanok vagyunk, mint Charlie Angyalai. Ahogy a mondás is tartja: minden viccnek a fele igaz: Így váltunk mi az Álomgyár Angyalaivá.

10.) Mi a legjobb neked abban, hogy író lettél?
Az, hogy megváltozott az életem, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hiszen ez nem mindenkinek adatik meg az életben. Ezen kívül megismerhettem sok remek embert. Új célt kaptam.

A bejegyzést pedig egy idézettel zárnám az írónőtől:

"Vallottam és vallom, hogy a könyv érték, de fegyver is. A tudás fegyvere. A tudás pedig hatalom."

Köszönöm az írónőnek a lehetőséget a beszélgetésre, akit pedig az olvasottak felbuzdítottak Anne könyveinek elolvasására, én csak támogatni tudom az ötletet.

Anne L. Green elérhetőségei:
FACEBOOK
MOLY
INSTAGRAM
FACEBOOK CSOPORT

Az idézet forrása: x
A képek az írónőtől származnak.

2017. április 17.

Ransom Riggs - Üresek városa

HANGULAT                                MOLY                                        2014

"1940. ​SZEPTEMBER 3. A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKET SZÖRNYEK FENYEGETIK. EGYETLEN EMBER MENTHETI MEG ŐKET – DE Ő MADÁRTESTE FOGLYA MARADT. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek hihetetlen, kalandos története folytatódik. Jacob Portman a barátaival Londonba indul. A gyerekek szeretnének biztonságra lelni egy időhurokban, ahol nem fenyeget sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Azt remélik, hogy gondviselőjükön, Vándorsólyom kisasszonyon is segíteni tudnak, hogy visszanyerhesse emberi alakját. Mielőtt barátait biztonságos helyre vezeti, Jacobnak meg kell hoznia egy fontos döntést szerelméről, Emma Bloomról. Közben a háború sújtotta Londonban vérszomjas lidércek és éhes üresrémek fenyegetik őket… Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a halottakat feltámasztó Enoch és társaik visszatérnek a fantasztikus fordulatokkal teli regényben. A régi fényképekkel illusztrált könyv rendkívüli világba vezeti az olvasót."

Bevallom, eléggé tologattam az elolvasását, féltem attól, mégis mit kapok, és azt kell mondjam így utólag, hogy teljesen jogosan tettem. Az olvasó egy második résznél természetesen valamilyen elvárással indul, attól függően, hogy tetszett-e neki az első kötet. És mivel nekem nem volt bajom vele, kíváncsi voltam, mit hozhat a folytatást.
Bár ne lettem volna. 
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei után ez a második rész maximum azért íródott, hogy az alapötletről még egy bőrt lehúzzanak. Tény és való, hogy az első könyv aztán függővéges, így nem lehet befejezni egy történetet. Na de így folytatni sem. Úgy éreztem, az egész csak lebegett a semmiben, egy kupac gyerek mászkált fel és alá, aztán Emma már megint el akarta üldözni Jacobot, majd már a köszönetnyilvánítás következett. Minden, amit szerettem az első részben, itt semmivé vált, mintha nem is lett volna. Ki merem állítani, hogy unalmas volt és semmilyen. Történés alig, vagy nagyon ergye verzióban, izgalom sehol, megismerkednek egy rakat emberrel, akit végül maguk mögött hagynak, mert mennek tovább. Az egész könyv részben Vándorsólyom kisasszony madár alakjából való kiszabadítását próbálja bemutatni, amibe az első rész végén került. Hozzátenném, hogy azért elég borzalmas volt ennek a szálnak a végkimenetele. A színvonala erősen csökkent, minden oldallal egyre kevesebb és kevesebb volt. Ezt nagyon bántam. 
A stílusa mintha itt más lett volna, untatóbb, és szinte az egész erőltetett tájszólásban íródott, amin egy idő után már csak forgattam a szemem. Enoch még teljesen rendben van, egy embernek ki kellett tűnnie ezzel a tömegből, de aztán jöttek még, akik valamilyen akcentussal beszéltek. 
Ezek után nem valószínű, hogy valaha a kezembe veszem a befejező kötetét, főleg, hogy barátnőm szerint az még ennél is vontatottabb és semmitmondóbb. Szép kilátások...

Karakterek:
Jacob: Maradt ugyanolyan, mint az első kötetben, róla itt olvashattok.

Borító:
Ugyanúgy hasonlítanám az első kötetéhez, ugyanis az összes hasonló.

Összességében:
Reméltem, hogy másként lesz, mégis egy eléggé vontatott, semmilyen folytatást kaptam, amire őszintén, nem számítottam az első kötet alapján. Így nem biztos, hogy ki merem állítani, hogy aki szerette a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit, az ezt is szeretni fogja, mert velem ez történt. Pontosan ez. Lehet, hogy éppen nem volt ihlete az írónak, de mégis alkotni akart valamit?

Oldalszám: 384
Kiadó: Kossuth

Kedvenc karakter: Millard Nullings

Kedvenc idézetek: -

Sajnos szerintem fele olyan jó volt, mint az első kötet


2017. április 15.

Spirit Bliss - Reményfosztottak

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Csatlakozz, vagy meghalsz! Különleges, láthatatlan szervezet rejtőzködik az éjszakában, és olyan bűnözőkre csap le, akikre senki más nem tud, vagy nem mer. Ana a Szem tagja. Első törvény: bármi áron védd meg az ártatlant! Második törvény: légy láthatatlan a rendőrség előtt! De mi történik, ha egy zsaru az áldozat? Ana megmenti Ryland életét, hogy lerójon egy régi tartozást. Ez a váratlan tett láncreakciót indít el, megváltoztatva mindenki sorsát. Macska-egér játék indul az FBI és a Szem között, ám Anára egy új küldetés is vár. Meg kell találni Tamarát, a fiatal modellt, akinek furcsa körülmények között nyoma veszett. Vajon a bilincstetkós férfiak állnak a háttérben? Vagy más a felelős a lány eltűnéséért? Nyomozz a Szemmel, ha nem félsz a veszélytől! De ne feledd: Megszökhetsz a rendőrségtől, kijátszhatod a törvényt, elbújhatsz a felelősség elől, de a Szem akkor is lát. Szeress, akkor is, ha veszélyes!"

Köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak a recenziós példányt!

Újabban fenntartásaim lettek a magyar szerzőkkel kapcsolatban, ugyanis rájöttem, hogy nagyon jók, sőt, zseniálisan jók, így hogy már ezt megtapasztaltam, csalódni nem szeretnék bennük. Így kíváncsian vártam Spirit Bliss könyvét. Az írónő könyveivel már amióta az eszemet tudom, és amióta könyvmolynak mondhatom magam, azóta szemeztem, bár eddig nem akadt lehetőségem közelebbről is megismerkednem az írásaival. Hiba volt idáig hanyagolnom.
Immár szerintem köztudottan, annyiszor elismételtem már az értékeléseim során, hogy valamiért jobban szeretem az E/1-es nézőpontú könyveket. Általában jobb egy adott emberre összpontosítani, neki a gondolatait és érzéseit szemügyre venni, megismerni, minthogy külsőleg minden karaktert. Így kicsit megijedtem, amikor megláttam az elejét. Bár azért lassan már tényleg le kéne szoknom erről a megkülönböztetésről, ugyanis annyi olyan könyvvel találkoztam már, ami E/3-as szemlélőben volt írva, mégis utánozhatatlanul jól, és minimum annyira bele tudtam élni magam, mint ha egyes szám első személyben olvastam volna a történetet. 
Hozzátenném, hogy teljességgel érhető volt, miért is választotta az írónő a külső szemlélő üzemmódot, ugyanis a cselekményszál nem egy, nem kettő, hanem minimum három kisebbre bomlik, és mi mindegyiket szemmel követhetjük, kissé macerás lett volna E/1-ben írni így az egészet.
Az is eléggé köztudott immár, hogy szerény személyem mérhetetlenül romantikus fajta, ez a könyv pedig inkább a nyomozásos, krimis témát erősítette, féltem tőle, hogy egyáltalán megtalálom-e magamat a történetben, sajátoménak érezhetem-e majd a végére, vagy csak úgy csukom be az utolsó oldalnál, hogy na, egynek elment. Szerencsére azt kell mondjam, hogy a Reményfosztottak színfolt lett az eddigi olvasmánylistámon. Kitűnik a sok nyálas, bár általam mégis mérhetetlenül szeretett romantikusok közül. 
Amivel szintén kiemelkedik a többi könyv közül, hogy egy más kultúra részeit írja itt le nekünk Spirit Bliss, ami valószínűleg hatalmas kutatómunkával járhatott, de azt kell mondanom, hogy mérhetetlenül megérte, mert így tényleg olyan helyzetbe került az olvasó, ami teljesen reálisnak volt mondható. Ráadásul ez az egész kémes, titkosszolgálatos téma nem éppen egy felkapott alapötlet, így legutolsóként bélyegezném meg sablonkönyv címen. Nem tudom, honnan jött ez az ötlet, de mindenképp zseniális. Főleg úgy, hogy ezzel a jól kidolgozott szállal megadta az egész történetet alaphangulatát, az első pár oldalakon keresztül már izgulhattunk is, nem unatkozhattunk. 
Egyedül az tette kissé követhetetlenné néhol a cselekményt, hogy a sok mellékszál között ugrálni kellett. A fejezetek kisebb, számokkal ellátott részekre voltak tagolva, amik rendszerint más helyszínen játszódtak és más karakterekkel. Így az olvasónak észnél kell lennie, hogy tudja tartani a történet fonalát. 
De mit mondhatnék?
Elvarázsolt. Maga az egész kémes alapja. És ha egy ilyen végtelenül romantikus szerkezetet, mint jómagamat képes egy ilyen krimi magával ragadni, akkor ezt bárkivel megteheti.

Karakterek:
Ana: Szerintem főszereplőnek egy mérhetetlenül erős karaktert kaptunk, akinek megvan a saját múltja, ezzel a társasággal meg a jövőjét alakítja. Nekem szimpatikus volt mindvégig. Bátor, mégis érző.
Ryland: Mérhetetlenül szerelemes, elszánt és bátor. Néha tényleg kicsit hülye, de hát kellett valami szépséghiba belé. Mégis ennek ellenére irtó aranyos volt, megszerettem, nem kétséges.

Borító:
Kicsit félelmetes, de hát már ez is mutatja, hogy nem egy talpig rózsaszín történetről van szó, hanem igenis kvázi a való élet. A színek is szerintem passzolnak egymáshoz és a könyvhöz is. Narancssárga, szürke, fehér, fekete. A betűtípus pedig nem lett túlgondolva, egy viszonylag egyszerűt választottak, mondjuk ehhez tényleg nem illik mondjuk egy Calligraphy fajta.

Összességében:
Engem megnyert magának. Ahhoz képest, hogy én tipikusan romantika-párti vagyok, ebben meg alig volt benne, mégis faltam minden sorát. Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a krimit, az akciót, az izgalmakat, mert ez mind megtalálható a könyvben. De az se tegye vakvágányra, aki inkább romantikus lelkű, mivel ha engem el bírt varázsolni, valószínűleg más hozzám hasonlót is elfog.

Oldalszám: 296
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Ryland Patrensen

Kedvenc idézetek: 

"– Ugye felfogtad, hogy amit az előbb mondtam, az nem kérés volt, hanem fenyegetés – nézett rá Ana úgy, mintha az elmebetegség jeleit keresné rajta. Joggal. Ryland már maga sem volt biztos benne, hogy minden stimmel-e a fejében. De ha meg is bolondult, kit izgat?
 – Felfogtam, csak nem érdekel – vont vállat könnyedén." 
*
 "– Igen, az. A legnehezebb a saját gyengeségünket legyőzni. De tudod, mit? Ha egyszer sikerrel járunk, onnantól kezdve nincs akadály, ami utunkat állhatná.
 – Filozófusnak kellett volna menned – született mosoly Ana ajkán. Kaemon hevesen megrázta a fejét.
 – Neeeeem. Bírtad már a keresőbe a filozófus szót? Kidob egy csomó vén, szakállas pasit. Milyen hülyén néznék már ki szakállal? – dörzsölte meg az állát. Ana odahajolt hozzá, és száját arra a pontra nyomta, ahol korábban a térde feküdt.
 – Igazad van. Kár lenne a babapofidért – vigyorodott el gonoszan, Kaemon pedig felháborodva tátogott." 
*
 "– És Ana? Ő is hasonlóan került oda?
 – Nagyon belezúgtál, mi? – húzódott vigyorra a fiú szája. Ryland pillantása elsötétült, vonásai megmerevedtek.
 – Igen. – A kijelentés döbbenetet hozott maga után. A fiú tátott szájjal tette le a villát az asztalra, egy pillanatra teljesen megfeledkezett az ízletes ételről.
 – Hűha, nem hittem volna, hogy be is ismered! Akkor ez komoly?
 – Őrültség, én is jól tudom, de… vele akarok lenni. –
 Bármi áron?
 – Bármi áron – bólintott Ryland határozottan."

2017. április 13.

Brittainy C. Cherry - Lebegés

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém. 
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!"

Csak ostorozni tudom magam, amiért ennyi ideig halogattam. Annyian ajánlották már nekem azzal a kijelentéssel, hogy azon nyomban vegyem a kezembe, mert nem fogom megbánni. És hogy lett a végére?
Enyhe kifejezés az, hogy nem bántam meg.
Imádtam. Minden sorát, minden mondatát, minden betűjét és mondanivalóját. Egyszerűen az egész a lelkemig hatolt, és nem engedte el egészen az utolsó szóig. Magával ragadott. Ezért is volt jó, hogy a tavaszi szünetben olvastam, mivel nem volt időkorlát, nem kellett megszakítanom ezt a csodát azért, hogy az Anabolikáról írjak németre kiselőadást másnapra, hanem volt időm. Egyrészt megemészteni az ott leírtakat, feldolgozni a csavarokat, a tetteket. Mert szükségem volt rá. 
Halál, gyász.
Mindenki veszített már el valaki kedves hozzátartozóját, így ez a történet mindenkihez szól. Mindenki átélheti benne a saját fájdalmát Lizzie-én én Tristanén keresztül. Én legalábbis akarva-akaratlanul kivetítettem a saját gyászomat, a saját szerettem elvesztését a történetre, és lehet, ez így van jól, vagy csak én vagyok elbaltázva. 
A Lebegés egyszerre gyönyörű és szomorú, szívhez szóló. Összetöri darabokra a lelked, velem legalábbis ezt művelte. Mazochista dolog, de én szeretem ezt az érzést. Ha valami annyira megérint, mint mondjuk ez a könyv. Ha valami kihozza belőlem egyszerre a boldogságot és a szomorúságot. Érzelmi hullámvasút ez a történet. Egyszer fent, másszor lent. 
Olyan nyíltan képes beszélni a témáról, a halálról, a gyászról, amit sajnos mindenki megtapasztalt, mégsem szeretik általában nyitottan kezelni. Pedig véleményem szerint szükség van arra, hogy előkerüljön, máskülönben az ember hogy tudná feldolgozni egy szerette elvesztését, mert a halál nem mindig annak a legfájdalmasabb, akivel történik, hanem annak, aki a földön marad, és tovább éli az életét. Ha nem beszélünk róla, inkább mi is utánuk akarnánk menni, pedig nem ok nélkül létezünk még mi továbbra is. 
És a történet ezt Tristan Cole-on szemlélteti nekünk. A férfi, aki elvesztette a szerető családját, a feleségét, a kisfiát, ő pedig itt maradt egyedül, céltalanul, mindent elvettek tőle, ami számított neki. Magába zárkózott, nem érdekelte, hogy mindenki kerülte, inkább hagyják békén, minthogy belelássanak. Egészen addig, amíg Elizabeth Baley nem költözött vissza a szomszédságába, oda, ahol az ő elveszett emlékei és fájdalmai otthonul szolgálnak. Abba a házba, ahol a néhai férjével és Emmával, a kislányával élt. Elmenekült inkább, magával vitte a gyerekét is, és vissza sem nézett, egészen idáig. De ki bántaná ezért? 
És akkor ennek a két megtört szívnek újból egyként kezdett el verni a szíve. Egymásba fonódott a sorsuk, bár ez már jóval azelőtt megtörtént, hogy ők találkoztak volna. 
Bevallom, első látásra teljesen másra számítottam. Biztos voltam benne, hogy egy egyetemi történetet kapok Brittainytől, de állítom, hogy ez így sokkal jobb, sokkal egyedibb, tanulságosabb volt. Felülmúlta az elvárásaimat, bár azok is nagyok voltak. 
Csak annyit tudok mondani: Gyönyörű és szomorú egyben.
NAGYON AJÁNLOM.

Karakterek:
Lizzie: Ő a megtestesült jóság. Legalábbis Tristan ezt állítja róla minden alkalommal, és az az igazság, hogy tényleg így van. Neki tényleg a kislánya az első, ő segítette neki ezt a gyászt is feldolgozni, ő volt az oka annak, hogy Liz egész idáig kitartott. Segíteni akar mindenkin, főképp Tristanen.
Tristan: Azt hiszem, új szerelmem van. A betokozódott férfiból a könyv végére, és igazából már közben is egy álompasi vált. A tettei is érthetőek szerintem, mindaz amin keresztülment, a sok veszteség, de ettől lett igazán erős, hogy aztán tényleg fel bírt állni, és a végére új életet mert kezdeni. 

Borító:
Szerintem nagyon, nagyon jó, bár a pasi nekem kicsit szakállas, de mindegy is. Az egyetlen dolog, ami rettentő furcsa így első látásra, hogy a kezdőbetű a többihez képest más, méghozzá fehér, amit nem teljesen értek, de hát oké, elfogadom, de azért furcsa. Amúgy szerintem letisztult, tetszik a kék árnyalatok sokasága rajta.

Összességében:
Imádtam. Megragadta már az elején a szívem és lelkem, emiatt alig bírtam az éjszaka közepén kiadni a kezem közül. Remélhetőleg Te is így leszel vele. Csodálatos, gyönyörű és egyben szívszorító és fájdalmas. Még mindig alig találok rá szavakat, és ez szerintem mindent elmond róla. 
Azoknak ajánlom leginkább, akik könnyezni szeretnének. Átélni egy megható, szerelmi történetet, amilyen Elizabeth-é és Tristané is.

Oldalszám: 390
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: Tristan Cole + Liz legjobb barátnője, Faye

Kedvenc idézetek: 

"Mindenki óvott Tristantől. A barátaim könyörögve kértek, tartsam távol magam. Egy seggfej. Megijed tőle az ember a sötétben, mondogatták. Megtört ember, aki magán viseli a múltja összes csúf sebét. Csak egyvalamiről feledkeztek meg közben. Arról, hogy engem is megsebzett az élet, és az övéhez hasonlóan az én szívem is darabokban hevert." 
*
 "Leültem az ágy melletti székre, és a kezembe vettem Charlie kezét. – Szia, kisöreg. Én vagyok az, a papa. Eljöttem hozzád, látod? Tudom, hogy a kelleténél jóval kevesebb időt töltöttem veled, de most itt vagyok. Itt vagyok, és azt szeretném, hogy harcolj a kedvemért. Meg tudod ezt tenni, kishaver?" 
*
 "T.C.: Ismered azt a helyet a rémálmok
 és az álmok között? Ahol sohasem
 jön el a holnap, és a tegnap fájdalma
 teljesen megszűnik? Ahol a szíved
 egyszerre dobban a szívemmel?
 Ahol nem számít az idő, és a légzés
 sem teher? Ahol nem létezik más,
 csak a könnyű lebegés?
 Ott szeretnék élni. Veled." 
"– Ó, egek! Csak nem… lefeküdtetek Mattyvel?
 – Fogd már be! Vagy azt akarod, hogy az egész város megtudja? – Elvörösödve körülnézett. – Véletlen volt.
 – Ó! Valóban? Véletlenül pont erre sétáltál, és véletlenül szembe találkoztál Mattyvel, akinek a pénisze véletlenül kikukucskált a nadrágjából? És éppen akkor véletlenül feltámadt a szél, akkora erővel, hogy a szóban forgó péniszt belenyomta a vaginádba? Így esett véletlen, amiről beszélsz?"

2017. április 12.

Szilágyi Heléna - Utazás a múltba

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Johanna ​hiába töltötte be a tizennyolcadik életévét, a szülei – heves ellenkezése ellenére – még mindig gyermeknek kezelik. A család fekete báránya, aki az elkényeztetett, városi kamaszok életét éli. Ám Hanna élete teljesen megváltozik, amikor édesapja és édesanyja úgy határoz, hogy budapesti lakásukból visszaköltöznek a vidékre, ahol már tíz éve nem jártak. A lány lázad a sorsa ellen, és nem akarja észrevenni azt, hogy csupán egy boldogabb élet ábrándjai azok, amiket maga mögött hagy. A költözést követően újra meg kell ismerkednie a tájjal, az emberekkel, a régi barátaival, és rá kell döbbennie, hogy nem csak ő, hanem mindenki megváltozott az évek során. Ez leginkább legjobb gyermekkori barátjára igaz, Csabára, aki az évek során gőgös álarcot öltött magára. Hanna kíváncsisága felülkerekedik ellenszenvén, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltú srác történetét, amely egy keserédes fordulattal megváltoztatja vélekedését minden ismerőséről. A tiltott, de annál vágyottabb viszony és a múlt, ami még mindig üldözi Johannát, megmérgezi a boldog pillanatokat. Mikor azt hiszi, hogy végre beilleszkedett és elfogadták, egy titok kirobbanása és egy baleset következtében végül mindenki hátat fordít neki."

Nagyon köszönöm Szilágyi Heléna írónőnek a recenziós példányt! 

Mindenki, vagy a bejegyzés olvasói közül sokan legalábbis, átélhette a fülszövegben található történések néhány jelenetét. A fiatalságot, lázadást, tinédzserkort. Talán sokunknak lehetett gyerekkorunkban ellenkező nembe tartozó legjobb barátja. Akár a szomszédból, óvodából, általános iskolából. Így a helyzet ismerős lehet. Át tudjuk érezni, milyen lehet az, ha ezt a személyt költözés miatt akár örökre magunk mögött hagyjuk, és az akkor örökre szóló barátság múló emlékké konvertálódik. 
Így kezdődött Hanna és Csaba kapcsolata is. Gyerekkori legjobb barátok, elválaszthatatlanok, talán még a diófa alatt is együtt ringatták őket, az öreg helybéli nénik meg arról pletykáltak, hogy ezek ketten felcseperedvén egy párt fognak alkotni. Jól érzitek, Barby felelevenítette a saját gyerekkorát, a legjobb barátját a szomszédból és a néniket az utcából. Bár szerencsére a mi kapcsolatunk azóta is fennáll, egyikünk se óhajt költözni, lassan 17 éve jóban-rosszban egymás mellett állunk. És mivel szerény személyem is rendelkezik egy saját Csabával, így mondhatni jobban a szívemen viseltem a sorsukat. Mintha Hanna szerény személyem, Csaba pedig az én drága barátom lenne. 
Mégis vonatkoztassunk el az önéletrajzomtól, és csöppenjünk vissza az Utazás a múltba történetébe. 
Kezdetben Jo (~Dzsó) karaktere, amire majd később bővebben kitérnék, rettentően unszimpatikus volt. Minden megvolt benne, amit egy lázadó tinédzserben el lehet képzelni. Pörgős nyelv, lezser stílus, fiúzás ezerrel, rossz kapcsolat a szülőkkel. És az, hogy nem bírtam, még elég enyhe kifejezés, és ironikus is, mivel pár sorral fentebb még hozzá hasonlítottam magam, bár nem karakterileg, az igaz. Én ennek az ellentéte vagyok, megsúgom. Néha tényleg muszáj egy ilyen Hanna-féle ember, hogy a Kristóf-féléket jól helyretegye, de annyira, hogy meg se forduljon még egyszer a fejükben, amit a történetben Kristóftól láthattunk. Lényegében ez a majdnem 400 oldal az, ami Jo jellemfejlődésével foglalkozik, és aki viszonylag hamar elolvassa, az még élénken emlékezhet rá, hogy milyen volt az elején, és ahhoz képest milyen hozzáállása lesz a könyv végén a főszereplőnek, és azt kell mondjam, hogy Heléna teljesen jól átadta ezt. Nem hirtelen egyik napról a másikra történt a hatalmas változás, hanem fokozatosan, és nem is 180°-ot vett a stílusa, az alapja megmaradt. És ez gigamega pluszpont, mivel nem egy helyen találkozhatunk olyan karakterrel, akinek a könyv végére az eredeti jelleméből nagyjából nulla marad, olyan pedig nincs. Valaki születik valamilyennek, azon formálni lehet, de gyökerestül elpusztítani nem. 
A történet egyszerű, mégis nagyszerű. Főbb helyszíneink az iskola és Csaba nagyszüleinek hatalmas rezidenciája, ahol a lovarda is található. Az előbbiből kiindulva gondolhatjátok, hogy néhány tanórára is beülhetünk, de igazándiból az ottani élet, a klikkek, barátok, pletykák, a sulis világ az, ami dominál eléggé a könyvben. Megismerhetjük az iskola legmenőbb srácát, Kristófot, a legmenőbb csaját, Vivient, a barátnőjét Lillát, akit szerelmes szálak fűznek az fenti fiúhoz és Csabához is. Szemmel követhetjük Hanna beilleszkedését az osztályba, gyerekkori barátja flegmázását, mígnem a történet csavarodik. Aztán még csavarodik, mindennek köze lesz mindenhez, egy valamiben azért biztosak vagyunk, de a mellékszálak kiszámíthatatlanok és fordulatosak, amit imádtam a történetben, és hajszolt előre, hogy megtudjam az egész végkimenetelét. Egyszóval a cselekményét imádtam.
Mégis azért a könyv negatív oldalát is megemlíteném. 
Kezdeném a címmel. Én se vagyok profi névválasztó, és tuti hogy mások koppintották az ötletet, én is mindig ezt mondom, hogy az enyém az eredeti, sőt azt is megértem, hogyha ez a cím éppen valamiért az írónő szívéhez közel áll, mégis olyan... sablonos és semmit mondó. Asszociációs képességeim Gwendolyn Shepardöt és  Gideon De Villers-t juttatja eszembe a kronográffal, de ez legyen egyéni problémám. Értem, miért erre a névre esett a választás, hiszen Hanna anno már járt ezen a vidéken korábban, és ugyanoda tér vissza pár év elmúltával, mégis minden megváltozott. De akkor is. Az ember beüti a molyra, és ezer másik könyvet ad ki ilyen címmel. Tudom, meg se szólaljak, ha nem jut jobb eszembe, értem én, de mégis, ha az ember meglátja a könyvtárban a sok száz vagy ezer könyv között, nem biztos, hogy levenné, ha csak ezt nézné. 
Bár ez nem hinném, hogy nagyon az írónőn múlott, mégis kötelességemnek érzem, hogy megemlítsem. Kifolyt a szemem. Az a sorköz, amit itt használtak, az nagyjából nulla. Papírspórolás, védjük a fákat, ez a projekt is megvan, de ezt azért az én látószervem bánta. Nézni rossz volt, mert annyira összefolytak a sorok, annyira töménynek tűnt ezzel egy lap első pillantásra. 
Utolsó bekezdés lezárásaként, és ezt tényleg nem gonoszkodásból mondom, de hiányzott nekem ebből a munkából egy profi lektor. Nem mondom, hogy tele volt, de azért találtam egynéhány központozási, elgépelési hibát, értelmetlen félmondatot, random nagybetűt a mondat után, és csak néztem nagy szemekkel, így ez nálam erősen rontotta az összképét az olvasásnak. 
Mégis azt mondom, hogy egy könyvet a történet miatt olvasunk, így Heléna könyve, ami fiatalos és lendületes, nagyon jó kikapcsolódást nyújtott az iskolai fáradalmak mellett.

Karakterek:
Hanna/Jo/Johanna: Mint korábban már elejtettem róla néhány információmorzsát, Hanna az a tipikus lázadó tinédzserlány. Fiúzik, iszik, néha tiszteletlen, és mindenkinek képes a szemébe mondani nem éppen szép szavakkal a gondolatait. Megesik. Bevallom azért, hogy a beszólásain és a belső monológjain sokszor elnevettem magam, és átfutott egy olyan gondolat a fejemben, hogy "na ezt megjegyzem", a végére mégsem sikerült igazán megkedvelnem. Mégis sajnáltam. A helyzete miatt, a fekete-bárány státusza miatt, amin keresztülment, és igazából neki volt egy elképzelése magáról, ami nem éppen volt szép, és azt gondolta, ezen már nem lehet változtatni. Így inkább taszította el magától azt, aki tényleg képes volt valami kapcsolót megnyomni benne, és ezzel megváltoztatni magát a lányt. 
Csaba: Az elején úgy voltam vele, hogy a tapló, mégis okos srác mögött azért ott lakozik egy érző lelkű fiú, akit valami megváltoztatott olyanná, amilyen lett. A történet során fény derül arra is, mi volt ez a pont, és hogy én ez alapján elmehetnék jósnak. Mégis volt a cselekményben egy olyan pont, amikor bennem a srác iránt való kedvelés kezdett hanyatlani, meg is mondom, miért. Mert megcsalta a barátnőjét. És ez számomra a legrondább dolog, amit egy ember tenni tud. Egyiket se akarta elveszteni, blablabla. Kamurizsa a köbön. Egyszerűen én nem szeretem az ilyen sunyi, kétszínű embereket. Kész, ez van. Emellé párosult még az a pálfordulás a végén, amit produkált. Nekem eléggé irreálisnak tűnt, hogy hónapokig tököl a választással, hogy na mégis kit szeret, és mit akar csinálni, aztán a végén hirtelen puff, és egy csípőmozdulattal otthagyja az egyiket. Mégis azért pozitívként a szerelmi háromszöget meg tudom említeni, mert 2 lány - 1 fiú felállás nem igen van, itt mégis ezzel kerülünk szembe.

Borító:
Heléna saját munkája, én kimondottan imádom, kötődik a történethez több szálon is. Egyrészt, mert Csaba lovászlegény pajtával meg mindennel, és szerintem a kitörni vágyó Hanna jelképe is lehet valamilyen szinten, ahogy a kép színei is. Sárga, fekete és piros. 
Egyedi, szimbolikus, menő.

Összességében:
Egy fiatal írónőtől egy fiatalos történet. Tele szerelemmel, barátságokkal, lázadással és rengeteg fordulattal. 
Azoknak ajánlanám leginkább, akik nyitottak a romantikára, izgalomra, jellemfejlődésre. A történet által az olvasó újra visszacsöppenhet a tinédzserkorba, vagy esetleg egy másik tizenéves szemével nézheti a világot. Így átélhet egy utazást a múltba... :)

Oldalszám: 374
Kiadó: Colorcom Media

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézetek: 

"– […] Amúgy, úgy látom, hogy Péterrel egész jól elvagytok. 
 – Hé, ez elég súlyos témaváltás volt! 
 – Ezt lényegre térésnek hívják…" 
*
 "Mi van ma? Bunkójárás?" 
*
 "Te vagy maga az élet… nekem."

2017. április 10.

Hajdú-Antal Zsuzsanna - Léggömbök

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel. 
Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem."

Nagyon szépen köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak a recenziós példányt és a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet!

A könyv címe már rég megmozgatta a fantáziám, mégis mit takarhat a Léggömbök kifejezés bővebben. Sok jót hallottam róla, és így utólag azt tudom mondani, hogy nem véletlenül. 
Mégis azért a negatív oldallal kezdeném az értékelést. 
Hamar végeztem vele, alig bírtam letenni, ennek ellenére az eleje nagyon beleszokós volt, bár egy elsőkönyves írónőnél ez még akár elnézhető. Nekem mégis az első száz oldalon elég nagy bajom volt a szereplőkkel. Elméletileg a 12. osztály padjait koptatják, mégis olyan szarvashibákat találtam az elbeszélésben, ami lehetséges, hogy csak egy gimnazistának tűnnek fel, és ha egy anyukám korabeli olvasó venné a kezébe, efelett elsiklana, én mégis megemlíteném. Szereplőink nagyban ülnek fizika, kémia és földrajz órán. Mi ezzel a baj? Iskolában vagyunk, ott meg vannak ilyen órák. - Lehetne mondani. De nem 12. osztályban. Érettségi évére szerencsére a diákok, akik nem szeretnének komolyabban foglalkozni a föci, kémia vagy fizika rejtelmeivel, azok ezeket szépen elhagyhatják, nem kell egész osztályostul ülniük az órán, egyedül olyanok veszik fel plusz óra, vagyis fakultáció címmel, akik ebből szeretnének érettségizni. Ennek ellenére Dorka és a többiek nagyban szenvedtek még ezekkel a tantárgyakkal, ami a fenti okokból nem éppen reális. (És mivel tényleg szenvedtek, a tanárok is említették, hogy akik ezzel szeretnének foglalkozni, legalább azok figyeljenek, szóval nem, ez nem fakt volt.) Aprócska baki, nekem mégis szemet szúrt, és lehetséges, hogy a többi gimnazista olvasónak is. Ezen kívül nekem még az elején meggyűlt a bajom a karakterekkel, amit igazából később veséznék igazán ki, most csak annyit mondanék, hogy eléggé gyerekesen viselkedtek. Lehet, az én osztályom más, mint az átlag, mégis a könyvben szereplő 12.B-sek inkább utaltak egy gólyacsapatra, mint a végzősökre. 
Igazából ennyi lenne a feketeleves, és szerencsére a történet nem állt meg ennyinél.
Amennyire antipatikus volt a főszereplő osztály, mégis egy-egy momentumában megtaláltam a sajátomat is benne. Dorkában pedig a saját személyiségem egy apró darabját. Így mondhatom, hogy a szívemen viseltem a 12.B-t minden tagjával együtt. Nem árulok el újat azzal a mondatommal, hogy a könyv maga teljességgel egyedi volt. Minden szavában. A férfi főszereplő különleges volt a maga kis titkával, és ez a titok megadta az egész könyvnek az alaphangulatát, talán Matyi karaktere volt az, ami miatt tényleg az egész könyv olyan szívhez szóló tudott lenni. Mert megérintett. Engem biztosan. Amennyire szkeptikusan álltam hozzá az elején, a végére annyira nem akartam elengedni Indiánt és a profi kosarast, na meg a mellékszereplőket, Janit és Vicát. 
Szerettem benne, hogy nem egy szokványos gimis, utolsó éves történetet mutatott be, hanem a szereplők a végére a gyerekes viselkedésüket elhagyva tényleg felnőtté váltak. Egészen megváltoztak. 
Emellett rendkívül fordulatos volt. Ezerféle alternatív befejezés kavargott a fejemben az olvasás közben, mi is lehet majd ennek a vége. Részben eltaláltam, részben nem. 
Bevallom, eredetileg 4,5 csillagot szántam ennek a műnek, aztán ahogy egyre haladt, egyre mélyebb lett, egyre szívhez szólóbb, nem csak egy romantikus, szomorú történetet tárt elénk, hanem ennél sokkal többet. Nekem megérintette a lelkem, teljes egészében. És hogy ezt egy magyar írónő írta, magyar emberekről, talán még közelebb hozza a szívemhez.
AJÁNLOM.

Karakterek:
Dorka: Főszereplőnk jelleme hatalmas változáson megy keresztül a könyv során. Az elveszett lánykából a végére felelősségtudatos felnőtté vált. Mégis az elején néhányszor fejbe vágtam volna valamivel, hogy térjen észhez. Valójában próbálja magát tettetni valakinek, hogy a végre el tudjon vegyülni a többiek között. Iszik, csak azért is el akarja veszteni a szüzességét, mert már az összes osztálytársa lefeküdt már valakivel. Elég súlyos megfelelési kényszerrel is küzd, nem csak magának és az iskolájának, osztályának, hanem még a szüleinek is, akiket bevallom, egyáltalán nem sikerült megszeretnem, főleg nem az apukáját, akitől a támogató szülő definíció jó messze áll. 
Matyi: Egy gimnazista srác, aki tényleg egy gimnazista srác. Minden szempontból. Mint említettem, szerintem ő a kapocs a könyv és az olvasó között. És ha elolvassátok, meglátjátok, miért is...

Borító:
Erre nem tudok sokat mondani, engem egyszerűen megvett kilóra, nagyon szeretem. Gyönyörű, rajta van minden, ami kell, mégsem túlzsúfolt. 
Gyönyörű, egyszóval gyönyörű.

Összességében:
Ez a könyv egy gimnáziumi történetnél sokkal több. Megmutatja, hogy értékeljük a saját életünket, látjuk a főszereplőket tinédzserből felnőtté válni, és a végén szinte már nem is akarjuk a 12.B osztályt elengedni. Mindenki megtalálja benne önmagát. Vagyis velem ez történt. És bár vannak negatív és pozitív oldalai is, én azt mondom, hogy azoknak ajánlanám, akik szeretik a gondolkodtató, ifjúsági könyveket. Nehéz, de mégis olyan leheletkönnyű, hogy hamar el lehet olvasni. Talán azért, mert nem engedi kiereszteni a kezedből.

Oldalszám: 270
Kiadó: Ciceró

Kedvenc karakter: Sebestyén Matyi (Sebi)

Kedvenc idézetek: 

"Úgy tettem, mint aki nem létezik, de sajnos léteztem; tovább pörkölődtem saját magam alkotta, méretre igazított poklomban." 
*
 "Befizettek korongozó tanfolyamra is, ahol hamar kiderült, hogy a kézügyességem a nullával egyenlő; minden kiesik belőle, vagy felgyullad, összetörik, elolvad." 
*
 "Legszívesebben elbújtam volna a kabátjában, mint a gyerekek, akik azt képzelik, ha nem látják a külvilágot, a külvilág se látja őket."

A végére úgy gondoltam, mégis megérdemli a full pontszámot:)

2017. április 8.

Elmosta a zápor... - Interjú Csendes Nóra írónővel

A kép forrása: x
Mai bejegyzésem egy különleges darab, ugyanis nemrég egy kedves, fiatal írónővel sikerült pár szót váltanom, erről is hoztam a bejegyzést, méghozzá interjú formában. Ő nem más, mint...

Csendes Nóra


Csendes Nóra a IV. Aranymosás pályázatot nyerte meg a Zápor utca c. kéziratával, és a csupán 18 évével a Könyvmolyképző kiadó legfiatalabb szerzőjének számít. Szabadidejében cserkészkedik, emellett jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója.
A története egyedien két szálra bontható, az egyik a jelenben játszódik, a másik pedig a múltat veszi alapul.
Nem is húznám tovább a szót, jöjjenek a kérdések és a válaszok.

1.) Honnan jött az ötlet, hogy közösen egy barátnőddel elkezd írni a Zápor utcát?  Te melyik főszereplő történetét vetetted volna papírra az eredeti felosztás szerint, Bogiét vagy a lányt az 50-es évekből?
Ezzel a barátnőmmel mindketten írogattunk már korábban is, és egyszer, a gimnázium folyosóján leesett elénk egy szinte üres, régi-mintás füzet. Kitaláltuk, hogy egyikünk az összes bal-, a másikunk az összes jobboldalt fogja megtölteni, így indult a két cselekményszál. Én Bogit választottam, amíg az ő szálát be nem fejeztem, neki se kezdtem az ötvenes éveknek.

2.) Bár a csapatmunka nem vált be, mi ösztönzött a történet végigírására? 
Az első szál megírásakor még a csapatmunka (reménye), a másodiknál pedig már sajnáltam volna kárba veszni az elsőt. És beszippantott maga az írás művelete is, élveztem, hogy teljesen ki tudom vonni magam a külvilágból. Persze, ennek azért voltak negatív következményei is, nem sok mindenre emlékszem abból az időszakból.

3.) Mi inspirált, ha esetleg elfogyott egy-egy alkalommal az ihlet? Vagy szerencsére ilyen nem történt?
Voltak hullámvölgyek, előfordult, hogy egy hónapig nem írtam semmit. De aztán valahogy mindig visszatértem a történethez, talán mert hiányzott a saját kis világom, nem tudom megmagyarázni.

4.) Két évig dolgoztál ezen a könyvön. Hogy teltek ilyenkor a mindennapjaid? Sikerült minden nap leülni írni? 
Az alaptörténetet igazából háromnegyedév alatt, 2014 januárjától novemberig megírtam, utána csak aprókat javítottam rajta, átnézettem a barátaimmal az Aranymosás pályázat határideje, december 31-e előtt. A pályázat lefolyása fél év volt, 2015 őszén hirdettek eredményt, a könyv szerkesztése pedig a következő év márciusában kezdődött, és áprilisig eltartott. Akkor érettségiztem, és felvételiztem a MOME-ra. Ezt a három dolgot elég nehéz volt összehangolni. A mindennapos írás egyébként soha nem jött össze. Valószínűleg sokat segítene, ha lenne egy bejáratott ritmusom erre, de annyira össze-vissza életet élek, hogy nem is próbálkozok kialakítani ezt a szokást.

5.) Zápor utca. Szerintem nagyon figyelemfelkeltő cím, és aki olvasta a könyvet, tudja miért is ez lett a névadó. Honnan jött az ötlete? Esetleg mindig is megvolt, és ehhez készült a történet?
Úgy emlékszem, még a történet elején kitaláltam a címet, a Zápor motívumot később már tudatosan használtam. Nagyon fontos számomra a természet, magától értetődő volt, hogy ez a címben is meg fog jelenni, de ezen kívül nem volt különösebb inspirációm. Csak gondolkoztam, ötleteltem, firkálgattam, és egyszer csak ott volt előttem a papíron, hogy Zápor utca.

6.) A történetben a két lány élete hasonlóan alakul, mégis a karaktereik szinte ellentétei egymásnak. Melyik nőtt jobban a szívedhez írás közben?
Mindkettőt nagyon megszerettem. Az elején azt hittem, Bogira hasonlítok jobban, de rájöttem, hogy a másik karakterrel is rengeteg közös vonásom van. Azt szoktam mondani, hogy ők az én két végletem.

7.) Nagyon élethűen átadod a múlt, az 50-es évekbeli történéseket. Korábban olvastam, hogy a nagyszüleid segítettek neked ebben, ők meséltek neked az akkori életről. Mesélnél ezekről az együtt töltött időkről? Hogyan képzelhetjük el ezeket az összejöveteleket?
Hát, általában leültem a nappaliba, belesüppedtem a fotelbe, elővettem a kis jegyzetfüzetem, felkattintottam a tollam, és hallgattam őket. Az idősek mindig szívesen mesélnek, és általában érdekes is, amit mondanak, csak a legtöbb unoka nem veszi a fáradtságot, hogy meghallgassa őket. Én most a saját bőrömön érzem, milyen nagyon jó, hogy nem szalasztottam el ezt a lehetőséget, hogy kihasználtam például a nagymamámmal töltött minden percet.

8.) Miben lett más az életed a könyvkiadás után?
Nehéz megmondani, mert abban az időszakban egyébként is teljesen felfordult az életem. Felköltöztem Pestre, elkezdtem az egyetemet, teljesen új közösségekbe kerültem. Aznap például, mikor kijött a könyv, éppen egy cserkész csapatépítő programot tartottunk. Kézről kézre járt a Zápor utca, és mindenki kérdezgetett, ahogy utána egy ideig az egyetemen is. Furcsa volt, és nem hiszem, hogy a lehető legjobban kezeltem a felhajtást. De szerencsére már elült a dolog, és ha néha összefutok egy régi ismerőssel, jól esik, ha megemlíti.

9.) Várhatunk még tőled újabb alkotásokat? Esetleg más műfajban? 
Egyelőre nagyon lefoglal az új életem, és hogy felfedezzem Budapestet, de amint lesz elég mondanivalóm egy új könyvhöz, nekivágok. Ötletek, töredékek már most is vannak, de nem szeretnék kapkodni, és kell is még egy kis idő, hogy bizonyos kérdéseket az írással kapcsolatban letisztázzak magammal.

10.) Felfoghatatlan, hogy ilyen fiatal vagy, alig két évvel idősebb nálam. Tervezed, hogy az írással és a művészettel fogsz foglalkozni a későbbiekben is?
Nem akarom előre megtervezni az életem. Jelenleg formatervezést tanulok, ami szerintem nem mondható művészetnek, viszont egy nagyon érdekes, kreativitást és érzékenységet igénylő hivatás. Az írást is folytatni fogom, de nem támasztok magamnak elvárásokat, majd kialakul, mi lesz velem.

11.) Mi neked a legjobb dolog abban, hogy író lettél?
Nehéz kérdés. Azt hittem, szeretni fogom majd, hogy a középpontban vagyok, és tényleg érdekes interjút adni, vagy elmenni a TV-be, de közben kicsit zavar, nem érzem, hogy ekkora dolog lenne, amit csináltam. A MOMÉ-n jelentkeztem egy kreatív írás kurzusra, ahol folyamatosan azzal szembesülök, hogy milyen sokan tudnak mennyire zseniálisan írni. Amit a legjobban szeretek, az maga az írás, minden keserűségével együtt. Szeretek elveszni a szavak között, és eltávolodni a saját életemtől, az engem ért hatásoktól azáltal, hogy feladatnak fogom fel őket, amiket le kell írni. És mikor egy-egy kritikán, vagy olvasói levélen érzem, hogy valahol valaki megérezte a betűimen keresztül, amit én is, az nagyon különleges élmény.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget Nórinak az interjúhoz.

Csendes Nóra elérhetőségei: